Sokan, sokféleképpen magyarázták már a szerepjátékot, mint elnevezést. Vannak, akik egyszerű színészkedésnek mondják, mások üres képzelgésnek, esetleg fantázia szülte játszadozásnak. És alighanem egyik sem áll túl messze az igazságtól. Képzelet, fantázia és színészkedés - ebből áll a szerepjáték, melyet a világ számos táján játszik fiatal és öreg, nő és férfi egyaránt.
Nem volt még olyan kisfiú a Földön, aki ne akart volna fehér paripán vágtató, sárkányokkal küzdő lovag, avagy várost megmentő szuperhős lenni. Mint ahogy kislány sem volt még, aki titokban ne csodaszép hercegkisasszony képében várta volna a délceg lovagját, vagy ne tündérként repült volna hullámzó búzamezők és pipacsokkal teli rétek felett. De hogy ez csak és kizárólag gyerekek szórakozása, fiatalok kikapcsolódása lenne, azt nem hiszem.
Talán erős a kijelentés, de szerény meglátásom szerint a szerepjáték közel egyidős az emberi kultúrával. Szerepet játszani, színészkedni már az ókorban is bevett szokás volt, hisz az ember mindig is szeretett mások bőrébe bújni, másnak kiadni magát. Sőt, még a való életben is nap, mint nap alakoskodunk, színt játszunk - még ha ezt sokszor nem is valljuk be magunknak. Hol önző érdekből, hol mások érdekében mutatjuk másnak magunkat, avagy próbáljuk elrejteni a valós érzéseinket, gondolatainkat embertársaink elől. Mi ez, ha nem egy szerep, melyet az élet diktál számunkra, és próbáljuk az ő szabályai szerint játszani?
Természetesen az első valódi, hagyományos értelemben vett szerepjáték (RPG - Role Play Game) a XX. század gyermeke. Gary Gygax és Dave Arneson voltak azok, akik megalkották "minden idők legjobb játékát". A Dungeons & Dragons egy fantasy alapú szerepjáték volt, melyet azóta szinte megszámlálhatatlan számban követtek a fantasy illetve sci-fi alapokon nyugvó szerepjátékok. De az idők folyamán megjelentek a fantasy kártyajátékok, és a "lapozgatós" szerepjáték-könyvek is. Sőt, a számítástechnika előretörésével, egyre-másra hódítottak teret a számítógépes játékok birodalmában is megjelenő szerepjátékok.
Sokak szerint ezen utóbbiaknak már csak nyomukban van köze az eredeti, asztal mellett (vagy akár valódi szerepként) játszott verzióhoz. A kártyajátékok inkább csak kiegészítéseknek tudhatóak be a valódi RPG mellett. A lapozgatós fantasy könyvek pedig csupán egyszemélyes játékok, amelyek - amellett, hogy az igazi szerepjátszás lényegét veszik el - kizárólag előre meghatározott cselekvési lehetőségeket kínálnak, ezzel is csökkentve a játék élményét.
Ugyan sokak szerint a számítástechnika rohamos fejlődése már lehetőséget biztosít olyan számítógépes szerepjátékok megalkotásának, mely már-már közelít a valódi (eredeti) RPG-hez, de meglátásom szerint még így is fényévekkel marad el attól a színvonaltól, amit egy társaságban tapasztalhat meg az ember.
Hiába a modern technika, hiába a fantasztikus grafika, a különböző effektek, látványos elemek. Ezek egyike sem versenyezhet az egyén fantáziájával, sem pedig a mesélő tehetségével és előadásmódjával. Míg egy emberi mesélő ugyanazt a történetet akár tízféleképpen is el tudja mesélni, mindig újabb és újabb izgalmakat teremtve a játékosok számára, addig a számítógép esetében a játék első végigjátszását követően a játékos már előre tudja, mi fog történni a következő pályán. Még a mai kiforrott technikával sem igazán érhető el az, hogy a számítógép minden egyes jelenetben, minden egyes történés során más, és más helyzetet teremtsen, másként reagáljon. Ezzel pedig pont az újdonság varázsát, az izgalom savát-borsát veszi el az embertől. Kiszámíthatóvá válik a számítógép, és ezáltal üres csapkodássá, egyfajta "ajtó kinyit - szörny megöl - kincs összeszed" féle, "tápolós-kincsgyűjtős" förmedvénnyé válik a történet, melynek igazából már az égadta világon semmi köze nincs a valódi szerepjátékhoz. Folyt köv...
